A recesszió ellenére sincs gond a hazai munkaerőpiacon
A gazdasági recesszió ellenére is stabil a hazai munkaerőpiac: a foglalkoztatottak száma közel 4,7 millió fő, miközben a munkanélküliség is alacsony szinten maradt.
A gazdasági recesszió ellenére is stabil a hazai munkaerőpiac: a foglalkoztatottak száma közel 4,7 millió fő, miközben a munkanélküliség is alacsony szinten maradt.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist vasárnapi különkiadása. Ebben a műsorban két interjút közöltünk, mindkettőt a Portfolio Hitelezés 2023 konferencián rögzítettük. Előbb Becsei Andrást, az OTP Bank vezérigazgató-helyettesét kérdeztük a banki digitalizációról, majd pedig Virovácz Pétert, az ING Bank vezető elemzőjét a magyar makrogazdasági pályáról.
Már meghallgatható és kivételesen meg is nézhető a Portfolio Checklist pénteki adása. A mai műsor rendhagyó, mivel azt a Portfolio Hitelezés 2023 konferencián rögzítettük, és Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter volt a vendégünk. A politikus egyebek mellett beszélt a magyar gazdaság növekedési kilátásairól, az infláció elleni küzdelemről, a kormány és az MNB közötti nézetkülönbségekről, valamint abba is adott betekintést, hogy milyen szempontokat értékelt a kormány, amikor kilépett az amerikai szankciók által sújtott Nemzetközi Beruházási Bankból.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist május 4-i adása. A mai műsor rendhagyó, mivel azt a Portfolio Hitelezés 2023 konferencián rögzítettük, a budapesti Marriott Hotelben, lapunk kitelepült podcast stúdiójában. Kihívásokkal teli éven van túl a magyar bankszektor, ezért a mai adásban három bankvezért kérdeztünk a makrogazdasági körülmények bankokra gyakorolt hatásáról, a főbb gazdasági kihívásokról illetve a pénzügyi szektor kilátásairól. Előbb Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója válaszolt kérdéseinkre, őt Zolnai György, a Raiffeissen Bank vezérigazgatója követte, majd pedig Simák Pált, a CIB Bank elnök-vezérigazgatóját kérdeztük.
Gyorsan csökkennek az inflációs várakozások Magyarországon, miközben a vállalatok áremelési szándéka is enyhül. Ezt segítheti, hogy a magyar gazdaság a kereslet érdemi visszaesésével néz szembe.
Csütörtökön kiderült, piacgazdasági viszonyok között sosem látott intézkedést hozott a magyar kormány: kötelező akciókat vezetett be a nagyobb kiskereskedelmi láncoknál. A részletszabályok ugyan még kidolgozás alatt állnak, de Gulyás Gergely kancelláriaminiszter több fontos információt is megosztott a tervezett lépéssel kapcsolatban. Pénteken pedig a Gazdaságfejlesztési Minisztérium és az Agrárminisztérium közös közleményé árult el újabb részleteket.
Nem kezdte túl jól az idei évet a magyar gazdaság: a hazai kiskereskedelmi forgalom folytatta a lejtmenetet. Januárban az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 4,8, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 1,5, az üzemanyag-kiskereskedelemben 9,7%-kal csökkent az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene. Januárban az építőipari termelés volumene (szezonálisan igazítva) is 5%-kal elmaradt a decemberitől. Mindeközben a foglalkoztatás is csökkent a megelőző hónapokhoz képest, ami azt jelzi, hogy a munkaerőpiacot is elérte a gazdasági recesszió. Érzékelhető tehát a folyamatok romlása, amely nehéz helyzetbe hozza a hazai vállalkozásokat is.
Megint letért Magyarország az egyensúlyi növekedés pályájáról, elakadt a reformfolyamat, és nincsenek elénk kitűzött, mérhető célok sem – mondta Matolcsy György jegybankelnök új könyvének bemutatóján. A Növekedés.hu tudósítása szerint Matolcsy azt javasolta, hogy vissza kell térni a reformokhoz, mert letért az egyensúlyi növekedési pályáról Magyarország, elakadt a felzárkózási folyamat.
Januárban az építőipari termelés volumene (szezonálisan igazítva) 5%-kal elmaradt a decemberitől - jelentette ma a KSH. Ezzel a kiskereskedelem és az ipar után még egy ágazat számolt be érdemi év eleji visszaeséséről, növelve annak a valószínűségét, hogy az első negyedévben is recesszióban marad a magyar gazdaság.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A mai műsornak egy témája volt, ez pedig a kaliforniai Silicon Valley Bank pénteki csődje. Az Egyesült Államok történetének második legnagyobb banki krachja ugyanis egyre nagyobb hullámokat ver az amerikai és a világgazdaságban. A téma bankpiaci, tőzsdei implikációiról Nagy Viktort, a Portfolio Részvény rovatának vezető elemzőjét kérdeztük. Az adás második részében Madár István, lapunk vezető makrogazdasági elemzője volt a vendégünk, akivel egyebek mellett arról beszéltünk, hogy az eset milyen viszonyban áll az elmúlt időszak monetáris politikai folyamataival, és miért lenne nagyon rossz hír, ha a jelenlegi borús gazdasági környezet pénzügyi válságba torkollana.
Magyarország rendelkezik az egyik legnagyobb közvetlen külföldi tőkebefektetés-állománnyal (foreign direct investment - FDI) a régióban. Az Orbán-kormány az elmúlt évek rekordjai után ráadásul tovább fokozná a tőkebevonás intenzitását. A cseh, lengyel és szlovén adatokat összehasonlítva az látszik, hogy a hazai támogatási rendszerrel igazán csak egyetlen régiós országban tudnak versenyezni. A kérdés már inkább az, hogy az EU és az USA kereskedelmi háborúja milyen új helyzetet teremt?
A legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője szerint új gazdaságpolitika nélkül több közép- és kelet-európai gazdaság, köztük Lengyelország, Magyarország és Románia is belátható időn belül megelőzheti Nagy-Britanniát. Keir Starmer úgy véli, hogy ha az elmúlt időszak növekedési folyamatai nem változnak, 2030-ra Lengyelország lakossága az egy főre jutó hazai össztermék (GDP) mércéjén mérve jobban él majd, mint a britek, és a fejenkénti hazai össztermék értéke 2040-re Magyarországon és Romániában is magasabb lesz, mint Nagy-Britanniában.
Pillanatnyilag az Európai Uniónak nincs alternatívája - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Szekszárdon.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter hivatalában fogadta a hazai bankok képviselőit. A megbeszélésen jelen volt az OTP, az MKB, az Erste, a Raiffeisen, az UniCredit, a CIB, a K&H, valamint a Gránit Bank vezetője.
A londoni Centre for Economics and Business Research (CEBR) közzétette hosszú távú gazdasági prognózisát, amely a 2022-es évhez hasonlóan 2037-re is az 58. helyet valószínűsíti Magyarország számára.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A mai műsor első részében arról lesz szó, hogy lefulladó gazdasági növekedés, még magasabbra szökő infláció, növekvő munkaerőpiaci kihívások várnak Magyarországra 2023-ban, az Egyensúly Intézet friss elemzése szerint. A témával kapcsolatban Ifj. Becsey Zsolt, az intézet vezető közgazdásza volt a vendégünk. Az adás második részében azzal foglalkoztunk, hogy a héten mozikba került az Avatar: A víz útja. A három órás epikus sci-fi feladata lenne, hogy az elmúlt években eltűnt, az otthoni filmezés, streaming felé fordult nézőket is visszacsábítsa a mozikba. Erről Budai Andreát, a Cinema City mozihálózat Marketing és PR igazgatóját kérdeztük.
A következő időszakban a magyar gazdaságnak, a gazdaság szereplőinek nehéz nemzetközi körülmények között kell teljesíteniük - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) hagyományos éves üzleti eseményén, a 23. Vállalkozók Napján.
A harmadik negyedében az előzetes adattal megegyező mértékben, 0,4%-kal esett vissza a magyar gazdaság teljesítménye az előző három hónaphoz viszonyítva. Ezzel két év folyamatos növekedése szakadt meg, de az egy évvel ezelőtti szinthez képest a hazai reál-GDP még mindig 4,1%-kal magasabban van. A mai részletes adatokból az is kiderült, hogy a lendületvesztéshez nagyon jelentős mértékben járult hozzá a mezőgazdaság eredménye, amit elsősorban nem az energiaválság, hanem az aszály miatti nagyon rossz terméseredmények befolyásoltak. A háztartások tényleges fogyasztásának növekedése megállt, a beruházási aktivitás viszont még kitartott.
A harmadik negyedévben a magyar gazdaság teljesítménye 0,4 százalékkal elmaradt az előző negyedévitől. Utoljára a koronavírus-válságban, 2020 közepén zsugorodott a gazdaság. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított index szerint a harmadik negyedéves GDP 4,1 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, köszönhetően az utóbbi egyéves periódus elején jellemző lendületnek. A mai adat egybeesik a várakozásokkal, és növeli az esélyét, hogy a gazdaság az energiaválság (és a gyenge mezőgazdasági teljesítmény) következtében recesszióba fordul.
Elmarad 2023-ban a soproni VOLT Fesztivál. A szervezők az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményükben a döntést a bizonytalan gazdasági környezettel indokolták.
Hetek óta dúlnak az összecsapások a tüntetők és a rendőrség között.
Esernyő legyen mindenkinél.
Nem bíznak abban, hogy az oroszok betartanák.
Valójában így állnak a magyarok a klímaváltozáshoz
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.